A második hét továbbra is az ismerkedésről, a beilleszkedésről, a kipakolásról szólt. 

Napjaim nagy részét itthon töltöttem, takarítgattam ,rendezgettem a házat és munkát kerestem. Semmi igazán izgalmas nem történt. Hogy valami rendszert vigyünk az életünkbe elhatároztuk Gáborral, hogy reggelente együtt kelünk és legalább egy teát iszunk mielőtt munkába megy. Egyébként is, a szobánk csodás kilátásának megvan a maga ára: a déli fekvésű ablakba besütő első napsugár mindenképp felébreszti az embert. Még ha sikerül is megküzdeni a hajnal első fényeivel garantálom, hogy a reggeli napnak már senki nem tud ellenállni. 

Tévedés ugyanis, hogy itt a szigeten mindig szürke az idő és folyton esik. Igen, vannak városok, ahol gyakori az egyhangú szürke időjárás. Caersws nem tartozik ezek a helyek közé. Itt a felhők úgy rohannak az égen, mint ahogy máshol az emberek sietnek egy nagyváros utcáin. Az igaz az időjárásról, hogy bármire és mindenre fel kell készülni. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy 10 percenként változik. Amíg egyik pillanatban úgy süt a nap, hogy a macska is hasra dobja magát és melegszik a beáramló fényfürdőben, addig néhány perc múlva már esőfüggöny gyengíti a nap erejét. Néha olyan szél fúj, hogy rossz nézni, ahogy rángatja az ablak előtti fát, máskor meg nem tudod kiszellőztetni a szobát mert meg sem mozdul a levegő.

A hófelhők a dombokat is betakarják

A kertünk tele hóvirággal, még a fagy sem hatotta meg őket

Egy ilyesmi kiszámíthatatlannak induló keddi nap volt amikor délelőtt felkerekedtem, felültem a buszra és elzötyögtem Welshpoolba az NI interjúmra.

Tudni kell, hogy ebbe az országba legálisan beilleszkedni nem agysebészet, de bürokráciailag hosszú folyamat.
Már az első napomon hívtam a hivatalt, hogy időpontot kérjek az NI numberhez. Ez gyakorlatilag a magyar TAJ és adószám itteni megfelelője, amit nem adnak csak úgy oda: interjúzni kell érte. Ez elsőre félelmetesen hangzik, de valójában semmi köze az ember agyában első pillanatban lefutó képekhez, ahogy egy sötét, ablaktalan szobában egy szál villanykörte fénye alatt vallatják a szerencsétlen gazdasági bevándorlót.
Az igazság az, hogy kiküldenek egy levelet, azon van, hogy melyik napon hány órára melyik központban leszek szíves megjelenni. Én, mivel hideg volt, illetve a magyar bürokráciára alapozva jobbnak láttam egy kicsivel előbb odaérni, a kiírt időpont előtt nagyjából tíz perccel hamarabb léptem be az irodába. Egy kedves nő fogadott, kérdezte az ügyintézés okát, leültetett, majd egy másik nő szólított, együtt kitöltöttünk egy adatlapot, aláírtam és gyakorlatilag a hivatalos időpontom kezdetekor már ki is léptem a központ ajtaján.

Amilyen könnyen ment a nap első fele annál érdekesebb lett a második. Welshpoolból visszafelé olyan sűrű hóesés kapta el a buszt, hogy majdnem félni kezdtem. Majdnem. Ezek a keskeny hegyi utak csak nekünk ennyire furák, a kedves buszosnéni (haha, egy velem egykorú mosolygós nő) úgy irányította a buszt, ahogy illik.
Mire hazaértem délutánra addigra ide is elért a hó. Ahogy néztem tájat a sűrű hófüggönyön keresztül jött az üzenet, ami újabb csavart hozott a heti programba. Az autó, amit Apa kinézett, elérhetővé vált. 

Csütörtök reggel, az itt egyébként ritka mínuszokban, felültem a vonatra és kezdetét vette az utam le Portsmouthba.
Magyaroknak szintén elsőre fura dolog, hogy ebben az országban nem egy vasúttársaság van, hanem több, és a MÁV egyébként az összeshez képest igazán kelet-európai színvonalú (a szó nem túl pozitív értelmében). Azonban az Elvirával ellentétben itt ha beírod a Trainline-ra, hogy honnan hova szeretnél menni, időnként lehetetlenül drága útvonalakat tud összehozni, így jobban jársz, ha utána nézel, hogy merre is kellene menni majd egyenként összevásárolod a jegyeket. Így lett nekem is 130 font helyett csak 30 font az út, cserébe 2 órával többet utaztam, viszont így legalább én osztottam be az átszállási időimet is.
Egy szó mint száz, 8,5 óra alatt megtettem egy Caersws-Birmingham-London-Portsmouth utat.

Pénteken elmentünk az autóért. Egy édes kis Skoda Fabia, automata, benzines, és van benne szinte minden amire vágytam: központi zár, elektromos ablak, szervokormány. Aki ült velem a Feliciában az érti miért. :D

Fabia már az udvarban

Tudni kell, hogy sosem vezettem még automata autót. Ahogy jobb kormányosat sem. Így nem meglepő, hogy kicsit féltett is mindenki, mikor közöltem, hogy akkor én most az újonnan vásárolt jobb kormányos, automata autót át fogom vezetni az országon egyedül.
Engem viszont hajtott az a gondolat, hogy ha már sikeresen végigcsináltam ezt az egész költözést, akkor ez már igazán nem lehet kihívás. És nem is volt.
Bár Portsmouth után elkapott egy kisebb hóvihar, az út többi része csendes volt. Én egyébként is jó sorőrnek tartom magam, autópályán pedig bárki tud vezetni.
Kivéve az angolokat, de ez más egy külön téma.

Mire elértem Caerswst már elmúlt nyolc. Leparkoltam az autót, köszöntem Gábornak de már mehettem is átöltözni, mert jelenésünk volt a pubban. Franciaország-Wales rögbi. 
A pubban szerzett élményeket, ha egyszer megemésztettem, talán egy külön posztban összegzem, mert megérne annyit. A lényeg, hogy nem sok párhuzamot tudok vonni egy magyar kocsma és a Buck között, ha kivesszük a részeg embereket a lehetőségek közül. De majd erről máskor részletesen.