Brugge - Disneyland felnőtteknek
Minden évben el kell utaznunk valahova az évfordulóra, ez már harmadik esztendeje hagyomány. Az első évben Algheroba mentünk a napfénybe, tavaly a szarajevói út kicsit kevésbé romantikusra sikeredett, idén pedig megnehezítette a helyszínválasztást, hogy egyszerre Budapestről és Birminghamből is könnyen megközelíthető legyen.
Így találtuk meg végül Brugge városát.
Brugge (vagy Bruges, ejtsd: brüzs) Nyugat-Flandria legnagyobb városa, Belgium egyik történelmi és kulturális gyöngyszeme.
A nagyjából százezer fős város az Északi-tengertől 15 km-re fekszik és ma már legfőképp csak turisztikai jelentőségű. Hírnevét a kanálisokkal körülvett tojás alakú középkori belvárosával szerezte, ahol a mai napig mintegy harmincezren laknak viszonylag kevés négyzetkilóméteren.
A házak igazi cakkos belga stílusban épültek, az utcákat mindenhol apró macskakő borítja, de persze nem hézagosan hanem rendezetten: muszáj, itt a fő közlekedési eszköz a kerékpár, annak tudnia kell biztonságosan haladni bárhol bármikor.
Bármerre járunk, találhatunk felszíni vagy épp földalatti biciklitárolókat, sőt, egész "parkolóházakat".Biciklitároló a vasútállomásnál
Az iskolások kísérőtanárral láthatósági mellényben csapatokban közlekednek
A másik gyakori közlekedési mód... dobpergés... a gyalog. Ha nem mozdulunk ki a belvárosból, a "tojásból", ahogy ők hívják, akkor a hosszanti tengelye mentén 20 perc kellemes sétával elérünk az egyik feléből a másikba.
A tavalyi múzeumhajszából és a látnivalók közelségéből kiindulva döntöttünk úgy, hogy mi idén itt most pihenünk: csak a szükséges, lényeges, érdekes látnivalókat nézzük meg, egyébként meg csak sétálunk, eszünk és időt töltünk együtt, kettesben.
Top 5 tennivaló/látnivaló/ennivaló lusta romantikusoknak:
Legends of Brugge nappali és este séta
Free walking tour, azaz ingyenes séta a belvárosban, helyi idegenvezetővel. Mint a legtöbb hasonló tipusú sétánál, amennyiben tetszett, a végén érdemes borravalót adni (kb 5 €)
A mi vezetőnk Lavinia volt, egy pörgős, húszas éveiben lévő lány aki egész életét Brugge és környékén élte le. A középiskolás töritanára havonta vitte őket "field tripre", azaz városismereti sétára, így szeretett bele a történelembe és az idegenvezetésbe.
Érdekes volt látni, ahogy végig E/1-ben és T/1-ben beszélt a történelmi eseményekről és legendákról; a városom, lengettük a levágott fejet, legyőztük a sereget, megemelték az adónkat, stb.
Az esti séta több legendát, szellemtörténetet és mendemondát tartalmazott, a végén ingyen sörrel.
Részletek és foglalási lehetőség itt.
Bourgogne des Flandres sörfőzde
A belvárosban két sörfőzde is működik aktívan a mai napig, ebből mi a különlegesebbet mentünk megnézni.
A Bourgogne des Flandres kitűnő minőségű, nagy hírrel rendelkező sör, amit egy helyi sörfőző kísérletezett ki lassan 200 éve. Ez egy magasan érlelt barna sör és egy szabadon érlelt világos sör keverékéből létrejött red ale (piros sör).
A sörfőzdébe a belépő 10.50 €/fő amihez kapunk egy audio guide-ot, ez részletesen elmagyaráz útközben mindent. A tárlat középső részénél konkrétan a sörfőzdén sétálunk keresztül, ahol az épp aznap dolgozó főzőmestertől vagy legénytől kérdezhetünk bármit ami sörrel kapcsolatosan eszünkbe jut, ő pedig készségesen válaszol.
A múzeum végén lehet sörcsapolást szimulálni egy számítógép segítségével, amiről jó eredmény esetén diplomát is kapunk. Illetve lehet vicces képet is készíteni, amiből 10 €-ért a végén egyedi sörösüveget nyomtatnak nekünk (persze tele sörrel).
Ha mindezzel megvagyunk, akkor a bárban adnak 25 cl kóstolót, de ha még egy Tripadvisor visszajelzést is írunk nekik a helyszínen, akkor újabb kis üveg sört kapunk ajándékba.A diplomám. Nem leszek csapolómester
*nem tudom ki néz ki fanatikusabban
Így kell élvezni egy pohár BdF-t
Csónakázás a kanálison
Ha valaki igazán tömegromantikázni szeretne (nem tudok erre jobb kifejezést), akkor mindenképpen ajánlom a csónakázást. Nem véletlen hívják The Venice of the North-nak, azaz az észak Velencéjének Brugge-t: csodás épületek között kis kanálisok vezetnek, ahol hattyúk és vadkacsák úszkálnak.
Egy út 8 €/fő és egy csónakba nagyjából 25-28 embert pakolnak be. Tömeg, de mindenki csöndben ül és odabújik valakihez, a párjához, a gyerekéhez, így szinte teljesen ki lehet zárni másokat.
A csónakvezető kérésre néhány szót is említ az épületekről angolul/franciául/flamandul/németül.
A kirándulás nagyából egy órás, de romantikázni abszolút megéri. A másik opció a lovaskocsis séta, de azt majd legközelebb próbáljuk ki.
A híres hotel ahonnan Ray (Colin Farrell) kiugrott az In Bruges (Erőszakik) című filmben
A Gruuthuse család palotájának hátulja és a Szerelmesek Hídja
A palota falának jobb szélén középtájt látható apró kis ablak a személyzet megfigyelését szolgálta - Big Brother a középkorbanÁtlagos hátsó kertek
Zsákutca a Bálnával - tengeri szemétből készült több méteres installáció
Sült krumpli minden mennyiségben
Ahogy azt a Frietmuseumban megtudtuk a jó belga sültkrumpli csak disznó- vagy marhazsírban illetve pálmaolajban sülhet és nem szabad összesütni mással. Ez számomra azt jelenti, hogy garantáltan gluténmentes.
Szinte minden sarkon találunk egy krumplis kocsit, krumpli bisztrót vagy bármilyen helyet, ahol sült krumpit árulnak. Még a helyi hagyományos marhapörköltet is krumplival eszik.Flamand marhapörkölt
Baconos sajtos krumpli kolbászkával és sörrel (The Potato Bar - 18 €)
Waffel és sör
Sok helyen láthatunk gofri árusokat, de ha igazán finomat akarunk enni ismerni kell a trükköt: csak olyan helyen szabad vásárolni, ahol frissen készítik a szemünk láttára. Az egyik legjobb ilyen egy gofris kocsi a Szent Vér Bazilika előtti téren. Egy gofri ára 3-6 € között mozog attól függően, hogy mennyi extrát (eper, csoki, tejszínhab) kérünk rá.
Sörözni szinte báhol lehet, de jobb olyan bárba vagy étterembe menni, ahol nem csak elénk vágják a kiejthetetlen nevű sörök listáját, hanem valami helyrajzi vagy összetételi magyarázatot is kapunk hozzá. A mi célunk kifejezetten a környékbeli sörök kipróbálása volt, de amikor "csak" belgát ittunk és jó volt tudni, hogy mi merre mennyi. Így választott Gábor például egy tripla komlós sört, aminek már az illata is mennyei volt.A waffel cart és aki a waffelre vár
Próbálta, de nem lehet szebben enni
A város egyébként tele van szebbnél szebb látnivalókkal, de ha valaki csak igazán pihenni szeretne, a fent említett listából semmit sem érdemes kihagyni. A többi csak ráadás