Őszintén szólva kissé szégyenletesnek tartom, hogy emlékeim szerint három év alatt egyszer sem jártam a Halászbástyánál.

Már egy hónapja, hogy nem dolgozom, mivel még december elejével felmondtam a költözés előtti tennivalók miatt, de csak most jutottam el igazán arra a pontra, hogy ezt a rengeteg felszabadult időt megpróbáljam hasznosan eltölteni. Illetve motivációm másik pillére, hogy spórolási szempontból nem vettem BKK bérletet. Úgy voltam vele, hogy mivel most ráérek, hiszem a költözés konkrét napjáig szinte semmi időponthoz kötött elfoglaltságom sincs, inkább gyalogolok. Meglesz a már olyannyira hiányzó testmozgás és egy kicsit a várossal is ismerkedek így a kapcsolatunk végén.

Tudni kell rólam, hogy amióta felköltöztem Budapestre azóta Pesten élek, specifikusan a Nyolckerben és maximum merő véletlenségből töltöttem bárhol máshol akár egy estét is. Ezen felül kizárólag a M3 vonalán dolgoztam, keveset jártam el kocsmázni, azt is szinte csak a környékünkön, így a várost a felszínen minimálisan láttam. Még az elején adódott néha, hogy nyáron hazasétáltam, de ez sem mondható gyakorinak.

Sejthető tehát, hogy Budán még annyiszor sem voltam. Viccesnek tűnhet, bár szerintem, aki itt él megérti, hogy nagyon kevés alkalmat tudok összeszámolni, amikor specifikusan kereszteznem kellett a Dunát.

Egy kedves barátnőm ügyét intézni indultam tehát ezen a hideg téli estén a Nyugati Pályaudvartól nem messze lévő átmeneti lakásból (aminek biztosításáért egy másik nagyon kedves barátnak tartozom örök hálával) át Budára.

Mire átértem megcsapott a kellemes mínusz négy fokos téli levegő. Elintéztem, amit kellett és már indultam is volna haza, tekintettel arra, hogy először nem igazán szimpatizáltam a hatalmas fagyos pára felhőkkel, amik minden egyes kilégzéskor körbevették az arcomat, de aztán mégis meggondoltam magam és másfelé vettem az irányt.

Kevés Moszkva tér felé irányuló kiruccanásom alatt felfedeztem, hogy a 4-6 villamos mentén található Gül Baba türbéje és kertje. A Google Maps mindig kiírta se sosem igazán értem rá arra, hogy ilyesfajta kitérőket tegyek. Ahogy ott álltam a hidegben és fagyos ujjal pörgettem a telefon kijelzőjén a térképet elkapott egy mindent elsöprő felismerés, miszerint már nem sokat leszek itt, meg kell ragadni az alkalmat, így elindultam.

Nem bántam meg. A türbe, azaz díszes török sír, egyben egy kilátópont is ahonnan csodálatos a rálátás egész Pestre és a Várhegyre. Bár ilyen késői órában már nem látogatható, azért így is érdemes volt megmászni érte a lépcsőket. Szerintem nagyon romantikus, tipikus randira való sétakert. A múzeum részért pedig még nappal vissza fogok jönni.

Ahogy fent nézelődtem, megláttam egy kivilágított tornyot, ami már a múltban is többször megragadta a figyelmem. Próbáltam térképen beazonosítani, kevés sikerrel. Innen jött az elhatározás, hogy ha már idáig eljöttem, akár tovább is mehetek, el egészen a Halászbástyáig.

Kellemes elsétálni odáig. Ha ráveszi magát az ember érdemes a kisebb utcákat választani, hiszen valójában ez Budapest óvárosi része, tele szebbnél szebb faragott homlokzatú polgári házzal, apró terekkel és kis emlékművekkel. Ilyen például a Mária téri Szűz Mária szobor is, amit estére szépen kivilágítanak. Közvetlen mellette található az gyermekirodalomból művelt családok nagy kedvence, a Rumini játszótér.

A Halászbástyát érdemes lépcsőkön megközelíteni. Ami számomra meglepő volt, hogy milyen hatalmas építmény és mégis mennyire kis területen húzódik a hegyoldalban, illetve, hogy közvetlen mellette van a Mátyás templom. Voltam már erre többször is, legutóbb 2014 decemberében, de ezek olyan részletek, amik abszolút elvesztek az emlékek tengerében.

Szintén meglepetés volt, bár számíthattam volna rá, hogy még ilyenkor is sok a turista. Mármint félreértés ne essék, nem hatalmas csoportokat kell elképzelni ahogy éppen le nem lökik egymást fényképezés közben, de azért a hideg ellenére, ismétlem, mínusz négy fok, sokan pózoltak a kivilágított parlamenttel a háttérben.

És ha már Parlament, akkor úgy voltam vele, hogy ha már eddig elsétáltam, akkor igazán mehetek a Lánchíd felé visszaúton és közelről is megnézem magamnak az Országházat, ha már oly sokszor volt mostanában a hírekben. Szerencsére most csak néhány rendőr kódorgott a környéken. Sokadik meglepetése az estének az a felfedezésem volt, miszerint a Kossuth téren van Kossuth szobor és hogy a Parlamenttel szemben egyébként a Néprajzi Múzeum épülete díszeleg.

Száz szónak is egy a vége: ha valakinek sétálni támad kedve, mindenképpen induljon neki. Ha romantikázni szeretne a szabadban akkor feltétlen ajánlom az általam megtett nagyjából nyolc kilométeres kört. Vagy csak egy darabját. Vagy akár Buda, akár Pest bármelyik részét. Hihetetlen, de igaz, hogy ez a város tényleg csodás. El kell vonatkoztatni attól a rengeteg szörnyűségtől, ami jelenleg itt folyik, felvenni a cipőt és elindulni. És amikor megcsodáltok egy nevezetességet vagy elhaladtok egy szép ház előtt egy pillanatra álljatok meg és gondolatban köszönjétek meg annak ismeretlenül is, aki ezeket megőrizte és megtartotta nekünk ilyen szépnek. Higgyétek el, nem fogjátok megbánni!