Xinaliq (ejtsd: Hinalük) valóban Azerbajdzsán legmagasabban fekvő lakott települése, amely az ország északi részén elterülő Kaukázusokban fekszik. Nagyjából 1600-2000 fő lakja, ami nagyban függ az évszakok változásától: télen ugyanis a pásztorok más, melegebb helyekre terelik a nyájat, így lecsökken a falu lakossága is.

De hogy hogyan is kerültünk mi ide?

Történt, hogy mikor az utat tervezgettük Bakuba, felmerült az igény, hogy mást is meg kellene nézni. A három lehetséges másik város Quba, Laza, Gəncə volt (viccen kívül... Kuba, Laza és Gandzsa). Mi végül Gandzsa mellett döntöttünk, mert oda visz éjszakai vonat és mert hát... Gandzsa. 

Aztán amikor megérkeztünk, Royal, a házigazdánk őszintén érdeklődve megkérdezte, hogy mi az indokunk arra, hogy pont azt a várost akarjuk megnézni. Ő ott született, ott nőtt fel, és tudja, hogy a fű sem nő. Menjünk máshova.

Majd lelkesen mesélni kezdett egy bizonyos faluról, ami fent van a hegyen, ahol évszázadok óta élnek emberek, de senki sem tudja igazából, hogy kik is ők, honnan jöttek. Más nyelvet beszélnek, külön kultúrájuk, szokásaik vannak, de eredetük nincs. Ők Noé (a Bibliából, az özönvízzel) leszármazottjainak tartják magukat. De ha megkérdezel egy helyik, hogy mit tud a származásukról, csak megvonja a vállát és annyit mond, hogy senki sem tudja. Én sem hinném el, ha nem a saját szememmel látom az őszinte vállvonogatást.

Autót bérelni, ahogy már említettem nem drága, tankolni meg aztán főleg nem. Így indultunk neki a hegyi utunknak. Szerencsénkre Royal volt annyira kedves, hogy bevállalja a vezetést, ha cserébe álljuk az útiköltségét. Egy négykerékmeghajtású kocsit béreltünk, csakis olyat, ami felmegy a hegyre.

Mert hegyre kell menni, ráadásul nem is akárhogy.

Egy sáv földes aszfalt út vezet felfelé, egyik oldaláról szikla, a másikról szakadék. A szakadékban olvadás után folyó folyik, ilyenkor csak a patak csordogál. Mindez egy hegyekkel körbevett kanyonban. Az út és a látvány is egyszerre csodálatosan lenyűgöző és rettenetesen félelmetes. Csak tapasztalt sofőröknek ajánlott, egyébként lehetőleg Nivával. Nem győzöm hangsúlyozni: itt a Niva az úr.

Képek a kanyonból

Amikor felértünk a faluba az ottani házigazdánk várt minket. Zaur egy háromgyerekes apuka aki többnyire turisták vendéglátásából tartja el a családját. Felesége emellett köt, a helyi tradicionális zoknikból készít, amit aztán eladnak a vendégeiknek.

Persze a faluban nem ők az egyetlenek: sok család adja ki apró összegekért a szobáját az érdeklődőknek. A falu környéki hegyek sok turistát, hegymászót vonzanak, általában ők szállnak meg náluk. Nem mondanám, hogy nagy a szegénység a faluban, inkább azt, hogy kevés a tárgy. Itt az állat az érték és az, hogy az a kevés, ami van, az minőségi legyen.

Mint este megtudtuk, a helyiek különleges kulturális helyzete miatt bizonyos előnyöket élvezhetnek, mint például, hogy nem kell villanyszámlát fizetni. Egy városi ember ilyenkor foghatja a fejét és fujjoghat, hogy micsoda kivételezés, de azt figyelembe kell venni, hogy a faluban abszolút nincs közvilágítás (felesleges, napnyugtakor mindenki otthon van a családjával) és a legtöbb házban nincs több fogyasztó 4-5 villanykörtén és esetleg egy tévén kívül. A mi családunknak éppen volt egy hűtője is, de nem úgy tűnt, hogy a közel 10 fokos konyhában akkora szükség lenne rá.

A helyi házak szinte mind vályogból épültek, de az újabbaknál már van fa vagy alumínium elem is. A XXI. százat sem megy el nyom nélkül: a tehetősebb családoknak már új műanyag ablaka is van. Szinte minden ház előtt csirkék vagy libák totyognak. A kutya és a macska közös, ők egységesen őrzik mindenki jószágát. 

A magas hegyek között elterülő ősi falu

A faluban működik egy múzeum, ahol megtekinthető néhány helyi relikvia, de bármi felirat vagy magyarázat nélkül, hiszen senki sem tudja igazán, hogy mi mikor és hogyan került ide. A belépőért fejenként 0,50 manatot, azaz nagyjából 75 Ft-ot fizettünk.

Az év ezen részében kevés itt az új arc, így nem csoda, hogy a helyi gyerekek azonnal mellénk szegődtek. A legcserfesebb, Ibrahim, mint később megtudtuk, sokat mesélt a falu életéről. A saját nyelvük mellett itt mindenki beszél valamennyire azeriül, amit aztán Royal fordítgatott nekünk angolra.

A kormány pár havonta küld fel egy adag szenet, néhány egyéb eszközt és némi tartós élelmiszert, ez megy a falu közös kamrájába, ahol az állati támadás esetén használandó puskákat is tartják. A többi gyerek szerint Ibrahim kissé nagyot mond, mert azt csak kevesen tudják, hogy pontosan mi is található abban a kamrában, de az ő apukája a helyi régész, ezért van hozzáférése az ottani eszközökhöz.

Mivel a falu lakosságának jelentős része az állatokból él, így mint említettem, télire új legelőket keresnek. Ilyenkor sok gyermek marad szülő nélkül hónapokra, ám erre is találtak megoldást: az iskola bentlakásos, a mecset pedig folyamatosan biztosít programokat a fiataloknak.

A helyiek roppant kedvesek és vendégszeretőek. Ahogy sötétedett be, nem találtuk meg a hazavezető utat a sok egyforma ház között, így Royal leszólított egy férfit, aki épp a portája előtt pakolászott. Ő aztán szóba elegyedett vele, majd kijött a házból a felesége, kezében a mamuszok. Szépek voltak, próbálgatni kezdtük őket és alkudozni az árról. Végül 10 manatban állapodtunk meg (1500 Ft), mivel nemhogy ő kötötte, de még a fonalat is ő készítette hozzá. Az üzlet sikerességét követően aztán az úr azonnal meg is invitált minket az otthonába vacsorára, amit sajnos el kellett utasítanunk, mert már vártak minket a háziak.

Naplemente a falu és a hegyek mögött

Zaur felesége finom dolmát készített nekünk vacsorára. A dolma a mi töltöttkáposztánk helyi, kevésbé megterhelő és sokkal ízletesebb megfelelője. Hozzá házi túrót és tejfölt kaptunk. Inni az addigra már megszokott teát, desszertnek apró zöld almát. 

Vacsora közben a két fiú mesét nézett, míg a nagylány, úgy 9 éves fele csak csendben ült a sarokban. Az este egy pontján Zaur még meg is kérdezte, hogy nem zavar-e minket a lány és a felesége. Itt még él a szokás, hogy amikor vendég van, főleg ha férfivendég, akkor az asszonyok, lányok nem csatlakoznak a társasághoz.

A fekhelyünk a vendégszobában volt. A háznak csak egy helyiségét fűtik, ahol laknak, a többi ilyenkor fűtetlenül áll, de szerencsére takarózni vastag dunyhát kaptunk. Lefekvés előtt még beszélgettünk és Royalt tanítottuk magyar kártyával játszani.

Az utolsó esti pisilésre és cigiszünetre együtt mentünk ki. Találkoztunk egy helyi férfival, aki zseblámpával járta éjszaka a falut. Önkéntes polgárőrség, minden éjjel más van szolgálatban. Nem igazán a bűnözés, inkább a vadállatok vagy más katasztrófák időbeli észlelése miatt.

Közben a csillagokat is megcsodáltuk. Nem tudnék hirtelen még egy olyan helyet mondani, ahol ennyire nincs fényszennyezés, ahol ennyire tisztán látszik minden csillag.

A pisilést azért említem egyébként, mert városi embernek nagyon szokatlan a felállás. A házakban nincs fürdő, hanem minden házhoz tartozik egy külső helyiség valahol az épület körül, ahol deszka padlón 10x30 centis lyukon lehet végezni a dolgunkat.

A reggel birka bégetéssel fogadott minket. Ébresztő sétára indultunk amíg a háziak előkészítették a reggelit a másik szobában: sajt, vaj, kenyér, tea. Ahogy elhaladtam a ház mellett furcsa dologra lettem figyelmes, egy ablakra. Ahogy közelebb mentem egy birka nézett rám vissza. Megtaláltam a bégetés forrását.

Összességében nagyon különleges kirándulás volt. Abszolút minden pénzt megért. A szállásért 10, az ételért 15 manatot fizettünk, ez összesen kb 4500 Ft-nak felel meg. Rengeteget tanultunk a helyiekről, de, bármennyire is giccsesen hangzik, magunkról is. Megtanultam, hogy nem kell egy szoba tele játékkal, hogy a gyerekek vidáman játszanak. Nem kell több váltás menő ruha, vagy puccos bútorok. A helyieknek alig van valamijük, mégis nyugodtak. A nők gyönyörűek, bár látszik, hogy dolgos a kezük - Isten mentsen, hogy bármelyik felpofozzon! A férfiak napszítta arcbőre bár ráncos, de nem megterhelt. Ők szeretnek így élni. Nekünk ez nomád, nekik ez normális.

Szóba került persze a falu jövője is. Mi lesz, ha egyre több turista érkezik. De a lakosok felkészültek: ha túl sokan akarnak jönni, akkor újra leeresztik a sorompót a falu aljában és vámot szednek, a bejövő pénzt pedig a kultúrájuk megtartására fogják fordítani. Egyszerű nép, de okos.

Ha bárkinek lehetősége lesz valaha ide eljutni, mindenképp tegye meg. De csak nyugodtan, tisztelettel. Ahogy ők is fogadnak minket.