Ritka az, amikor egy helyre másodjára is lehetőségünk van visszatérni. Szerencsések vagyunk, hogy van olcsó, közvetlen repülőjárat Budapestről, így az utazás részét könnyű megoldani. Az első utunkat sűrűre szerveztük azzal a gondolattal, hogy ki tudja, vissza fogunk-e még térni valamikor. Így, hogy ez sikerült, ezt a hétvégét lazára vettük és igyekeztünk kiélvezni a város nyújtotta lehetőségeket.

Ez alkalommal sokkal tudatosabban terveztünk mindent. Hol fogunk megszállni? Mit fogunk megnézni? Milyen ételeket szeretnénk kipróbálni? Mi az, ahova érdemes másodjára is visszatérni?

A szállás kiválasztásánál két dolgot vettünk figyelembe: legyen közel a koncert helyszínéhez és tudjon valami extrát nyújtani kulturálisan. Így találtuk meg Vesna Osztrák-Magyar Monarchia korabeli polgári lakását, és akkor még nem is sejtettük,  hogy egy igazi nemes fog minket vendégül látni.

Már az első estén olyannyira szívesen látott minket vendégül, hogy amíg az unokatestvére, egy nyugdíjas botanikus doktor, és a szomszédja, egy festő és professzor ott ücsörögtek nála, behívtak minket is a beszélgetésbe, megkínáltak röviddel és borral és kábulatba ejtettek minket azzal, ahogy bár kissé törve, de abszolút érthetően társalogtak velünk angolul. A muszlim a katolikussal, szerb a magyarral, orvos a közgazdásszal, de mindez itt nem számít, mert ők egy pici közösség, akik együtt vészelték át a háborút 20 éve, most pedig együtt töltik nyugdíjas életüket bort kortyolgatva és viccelődve.

Vesna mint egy bosnyák anyuka gondoskodott rólunk a három nap során. Amikor vasárnap elázott a bakancsom a hóban, odaadta a saját hótaposóját, hogy nyugodtan használjam azt, ha menni akarunk valamerre. 
A bizalma bennünk annyira megvolt, hogy utolsó este elővette a családi ereklyét, a Ferenc József által szignózott nemesi levelet, amelyet elhunyt férjének nagyapja kapott még az 1800-as évek végén Eszéken, és amely címmel járó földekért a mai napig küzdenek a horvát állammal.

A család nemesi levelének borítója

A programokat lazára vettük, bár terveztünk megnézni pár múzeumot, ebből csak a Sarajevska Pivara jött össze az időjárási körülmények miatt. De egyáltalán nem izgultuk túl a dolgot, hiszen ha most sikerült visszajönni, máskor is menni fog (sőt, már tervben is van).

Ami viszont egy nagyon pozitív meglepetést okozott számunkra, az az, hogy nem csak rajtunk tett mély benyomást Szarajevó, de mi is nyomott hagytunk rajta.

Történt ugyanis, hogy a múltkori kalandos estét (a kedvenc vendéglőnkben összebarátkoztunk a felszolgálóval, aki aztán átvitt minket egy progresszív buliba a saját szórakozóhelyére) szerettük volna viszonozni, így egy Unicummal felszerelkezve mentünk vacsorázni szombat este. A srác felesége nem emlékezett ránk, viszont amikor a férj megjelent az étteremben hatalmas mosollyal üdvözölt minket, hiszen alig tudta elhinni, hogy ismét ott vagyunk és ismét eljöttünk hozzájuk enni. Később átmentünk a klubjába dudorogni, ahol egy újabb széles mosollyal invitált meg minket a következő alkalommal is.

Ettől azonban meglepőbb volt, ami vasárnap délelőtt történt. Célirányosan a Baščaršijára mentünk, hogy vegyünk a már meglévő kávés szetthez két másik kis csészét. Megtaláltuk a boltot, ahol az eredeti készletet is vásároltuk, és legnagyobb meglepetésünkre az eladónő két hónap elteltével is megismert, sőt, még arra is emlékezett, hogy milyen mintát vettünk a múltkor!! :)

Mindezek csak jobban megerősítettek minket abban, hogy ez a város csodálatos. A bosnyák nép minden előítélet és rossz híresztelés ellenére az egyik legbarátságosabb közösség, akikkel valaha találkoztam. Másodjára is csak annyit tudok mondani, aki teheti, utazzon el hozzájuk, ismerje meg őket és legyen élményekkel gazdagabb!